Egy újabb reggel. Ismét felkelt a nap a mi kis városkánkban és besütött az ablakomon. Egy átlagos reggel volt, kedvetlenül keltem ki az ágyamból. Tükörbe néztem, majd ismét, ahogy minden reggel megteszem, biztattam magam, hogy igenis szép nap lesz ez és minden rendben lesz. Két témazáró lesz ma, igazán szuper kilátások, majd elmentem fogat mosni. Felöltözködtem, hajat vasaltam meg minden, ma is, mint minden reggel, nem voltam megelégedve magammal, de ennél többet már nem tudtam kihozni a helyzetből. Felvettem a pulcsimat és elindultam. Sütött a nap, ez kis reményt adott a mai napnak, de még mindig nem voltam feldobva. Gyönyörű, tavaszi reggel volt ez a mai, a madarak énekeltek és a fák virágba borulva várták, hogy elhaladjak előttük. Kellemesen meleg volt, úgy éreztem itt csak én vagyok szomorú. Majd eszembe jutott Ő. Itt lakik. Van, amikor reggel is találkozunk, de csak ritkán. Általában vagy előbb indul el, vagy pont utánam. Szóval csak néha találkozunk, de a szobám párkányára ülve mindig azt nézem, ahogy ül a számítógép előtt, vagy éppen olvas, tanul. A szomszédban lakik, kiskorunk óta jóban vagyunk. Egy osztályba járunk immáron 8. éve és mi több, egy helyre is jelentkezünk gimibe. Ő nem tudja, mit érzek iránta, csak én. Csak is, egyedül én. Igazából másra nem is tartozik. Barátnőm nincs, az egyetlen jó barátom Ő. Délutánonként gyakran tanulunk együtt, és majdnem mindent csak vele osztok meg. Imádom, ahogy rám mosolyog, ahogy abba a gyönyörű tengerkék szemeibe nézek és elneveti magát, ahogy aranyosan és félénken tanácsokat kér és ahogy elbúcsúzik tőlem. Az arcomra nyom egy puszit, és kimondja Szia!. Ilyenkor legszívesebben utána futnék és visszatartanám és minden percet Vele töltenék, de nem lehet. Ő nem így érez, ezt tudom. Más lányokról szokott mesélni. Évek óta így érzek és hallgatom, ahogy másokról kérdez, beszél, de kibírom, hiszen legalább akkor is vele lehetek.
Futó lépteket hallok a hátam mögül, azt hiszem a szembe szomszédunk végzi épp a reggeli tornáját. Egyre közelebbről jönnek a hangok, majd egyszer csak mellém érnek és megállnak. Ő az. Köszön és rám néz a csillogó tekintetével. Rámosolygok és köszönök neki. Együtt folytatjuk utunkat, elég hosszú idő, mire beérünk a suliba, de sokkal jobban szeretek ilyenkor gyalogolni, mint buszozni. Társalogni kezdtünk, majd hirtelen elhallgat. Nem értem miért, de akkor újra beszélni kezd. „Hosszú idő óta szeretném elmondani Neked, de sohasem mertem. Azok a lányok, akikről beszéltem nem érdekelnek, de valahogy lepleznem kellett az érzéseim.. Irántad. Évek óta más szemmel nézek Rád, talán mióta az eszemet tudom. Mindig itt laktál a szomszédban és én mindig is Szerettelek.” Majd ismét elhallgatott. Én csak néztem magam elé, hirtelen megálltam, ő felém fordult. Reménytelen tekintete örökre megmarad az emlékezetemben. Azok a szemek, majd ahogy elindul, mintha ugyanúgy menne minden. Ugyanúgy megy, de ez a reggel már nem ugyanaz a reggel. Ez már egy boldog reggel, ez már egy gyönyörű tavaszi nap, gyönyörű kezdete.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

2009.01.14. 21:10 Zé Mi-mi-milyen meghatóóóóóóóóóóó :DDDDD:):):):):)